Landshut, Germany - a mi gyönyörű városunk
Tavaly döntöttem el, hogy kiutazom Németországba szerencsét próbálni. Terveim voltak, vannak és akkor (most is) úgy éreztem, az otthoni fizetésből nem jutok előrébb, csak stagnálok. Persze közben kirúgtak az akkori munkahelyemről is, mert három nap után hazajöttem a hetelésből, mivel mégsem vállaltam. Ráadásul ott az emberek sem voltak kedvesek. Aztán elkezdtem dolgozni egy másik helyen, de onnan 1,5 hét és egy hónap táppénz után (a lábam miatt) magamtól jöttem el, mert a munka nem volt túl jó, nekem nem tetszett.
Aztán csak stagnáltam, de már persze akkor tudtam, hogy én kijövök külföldre, mert nem bírok már otthon maradni. Szeretem az országomat és szeretem, hogy magyar vagyok, büszke vagyok a magyarságomra, de otthon azokból a fizetésekből, amiket én kerestem, nem tudtam tervezni. Nincsenek nagy igényeim, csak azt szerettem volna, amit mindenki más. Egy saját lakást, ami csak az enyém és egy saját autót. Ezek pedig azt hiszem, nem nagy elvárások magamtól és az élettől.
Végül február elején sikerült kiutaznunk, nem egyedül jöttem ki. Azért csak február lett belőle, mert előtte még kellett egyet vizsgáznom a jogosítvány miatt. Akkor éreztem, hogy túl szép, hogy igaz legyen a munka és többi vele kapcsolatos dolog, amikor már az emberrel beszéltünk. Túl sok jót, túl sok szépet mondott, de annyira menni akartam, annyira nem akartam otthon lenni, hogy rábólintottam a társammal együtt és mentünk. Csak hogy nem kellett volna. Ahhoz a céghez menni az egyik lehető legrosszabb döntés volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése